Megjelentek az első hivatalos képek a régóta várt Lamborghini Gallardóról, ami a Murciélagónak amolyan kistestvére. A jó hangzású Gallardo nevet egy 19. századi bikaviadalról kapta. A design ugyanazokat a látványelemeket vonultatja fel, mint a Murciélago, de míg az nagyrészt acélból és szénszálas anyagokból készült, a Gallardo a legtöbb részen alumíniumból, illetve annak ötvözeteiből építkezik.
EZ egyszerűen annak következménye, hogy az anyavállalat, az Audi a Lamborghinire is ki kívánta terjeszteni az alumínium felhasználása területén elért tapasztalatait, amit eddig leginkább az A2-es és az A8-as példáján mutatott meg. Ennek eredményeként a Gallardo a maga 5,0 literes, V10-es motorjával valamint összkerékhajtásával 1430 kg-ot nyom, több mint 200-zal kevesebbet, mint a bátyus, a Murciélago. Az új erőforrást a Lamborghini Saint Agatában lévő gyárában fejlesztették ki Olaszországban, de sok segítséget kaptak a megújult angol Cosworth üzemtől (utóbbi nagyon nagy név a versenyautók fejlesztésének területén).
Az eredmény egy 500 lovas (7800 1/min) V10-es, aminek maximális nyomatéka 510 Nm, de az igazi "mutatvány" az, hogy ez a hatalmas nyomatékdózis már 1500-as főtengelyfordulattól él! A végsebesség 308 km/h volt a teszteléseken, 100-ra pedig 4,3 másodperc alatt ugrik a sebességmérő mutatója. Nagy mérnöki bravúr, hogy a V10-es motor hengersorai nem a szokásos 72 fokos szöget zárják be, hanem 90 fokban állnak. Ennek következtében az egész egység laposabb lett, és mélyebbre ültethető a vezető mögötti térben. Ezáltal alacsonyabbra kerül a súlypont, ami rendkívül jót tesz az útfekvésnek. A hátsó légterelő sem csak egy szimpla műanyagdarab, hanem a sebességtől függően változtatja dőlésszögét, hogy szükség esetén nagyobb legyen a leszorítóerő.
A Gallardóba hatsebességes váltó kerül, de rendelhető lesz egy forma1-es stílusú szekvenciális félautomata is (e-gear). Az ollószerűen felfelé nyíló ajtókat azonban ebben az esetben nem alkalmazták a mérnökök, úgy gondolták, jobb hozzáférhetőséget biztosít a hagyományos megoldás. Angliában már 2003 augusztusától kapható lesz az autó, és eddigi megrendelések száma meghaladja a 100-at. Az árat 100.000 angol fontra teszik, ami majdnem megegyezik a legolcsóbb olasz véreb, a Ferrari 360 Modena árával, úgyhogy ezzel egészen biztos éles lesz a verseny mind a piacon, mind az utakon. |