A Suzuki Ignis Super 1600-as nem próféta saját hazájában
Szinte minden hét végén kapunk hírt a Suzuki Ignis 1600-as külföldi rali sikereiről, de itthon teljes kudarc a sikerautó fellépése. .
Az Ignis Super 1600 a több nemzeti ralli bajnokság esélyese, legutóbb P-G Andersson bizonyított Svédországban: másodszor is esélyes a győzelemre, miután a múlt héten kategóriájának győztese lett a Dél-Svéd Ralin. A győzelem azt jelenti, hogy az utolsó két futam előtt gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tett szert Andersson.
Andersson, aki a négy autóból álló Suzuki csapat tagja a magyar autókat is felvonultató Junior Rally Világbajnokságban, a Svéd Rally Bajnokságban is egy 2004-es Ignis-szel versenyez. A bajnokság négy futamából hármat megnyert kategóriájában, egyszer lett csak második. „Nagyon nagyon boldog vagyok!” – mondta a 23 éves versenyző. „A siker nagy része az autónak tudható be, mely fantasztikusan teljesít egész évben. Hihetetlenül gyors, és még sosem hagyott cserben. Jobbat nem is kívánhatnék.”
„Csak az első és az utolsó szakaszon tudtak megelőzni minket” – mondta Andersson. „Mikor láttam, hogy kikaptunk az első szakaszon, elhatároztam, hogy belehúzunk, míg az utolsó gyorson már csak arra figyeltem, hogy biztonságban elérjünk a célig. Az egész verseny alatt nem volt egyetlen műszaki hibánk sem.”
A Suzuki Sweden PR managere, Torbjorn Lundgren hozzátette: „A bajnokságnak matematikailag még nincs vége, de gyakorlatilag már a zsebünkben van. A Dél-Svéd Rally egy újabb fantasztikus verseny volt számunkra, ahol PG szinte egyedül versenyzett a kategóriában. Sőt, futott olyan időket is, melyek akár a négykerék-meghajtású WRC-kel is versenybe szálhattak volna. Sok vendégünk volt kint a pályákon, és mindegyiküket lenyűgözte a látvány.”
PG következő versenye a Junior Rali Világbajnokság második futama lesz, az Acropolis Rali. Meleg lesz, a pályák durvák és sziklásak, ám a Suzuki versenyzői magabiztosak, hisz egy sikeres murvás teszten vannak túl, melyet Franciaországban tartottak három hete.
Meglepő, hogy egy ilyen - a nemzetközi porondon is remekül szereplő – sikeres autóról itthon kevés hírt hallani. Sokan talán azt sem tudják, hogy ezek az autók Magyarországon, Esztergomban készülnek. A magyar rali bajnokságban két csapat indul Suzuki Ignis-szel: az Ász Autó-motorsport Egyesület színeiben Keller Péter, míg a Minor Suzuki Treff Motorsport autójában Ollé Sándor nyomja a gázt, szereplésük méltatlan az autóhoz.
|